"... A templomot és az iskolát."

Intézményeink

Gyülekezetünk missziói szolgálata két intézményi területen folyik a hagyományos kereteken túl:

Az egyik intézmény a 2014-ben megalapításra került a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola, jelenleg több mint 10 telephelyen, országos lefedettséggel.

Iskolánk elsősorban a 16. életévüket betöltöttek számára ad lehetőséget érettségi bizonyítvány megszerzésére esti, levelező rendszerű oktatás keretein belül. Bibliai "mintánk" többek között az Elveszett juh és a Tékozló fiú történetének példái (Lukács evangéliuma 15). A "normál" közoktatási rendszerből kiesettek, elveszettek megtalálása, és fogadása, mindezen eszközökkel együtt, a személyes kapcsolatokon keresztül, A Lélek erejét kérve, Jézus Krisztushoz segítése. 

Az intézményről bővebb információ, jelentkezés lehetőségei, telephelyeink az alábbi honlapon találhatóak:

https://kalvinjanosiskola.hu/

A másik intézmény pedig 2024. június 1-től  a Fecske Tanoda, melynek fenntartója a Magyar  Református Szeretetszolgálat. Ugyanakkor a helyi református gyülekezet gondozásában, odafigyelésében, törődő szeretetében működik. Célja, hogy hozzáértő munkatársak, a tanulási és szociális hátrányt szenvedő gyermekeket, kiscsoportos, rájuk szabott formában, készségeikben fejlesszék, segítsék. Ezáltal mind tanulmányaikban, mind társas kapcsolataikban előre haladhassanak, "szárnyra kapjanak, mint a kicsi fecskék." Természetesen itt is fontos szempont, hogy a kapcsolódás adta lehetőséggel élve, mind a gyermekek, mind a családok eljuthassanak Jézus Krisztus megismerésére, és ezáltal megtérésre, üdvösségre kapjanak lehetőséget.

"Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura. " Zakariás 4:6 Ennek az igének az üzenete mentén született meg a Tanoda és ennek szellemében munkálkodunk, szolgálunk, a családok javára, Urunk dicsőségére.

A Tanoda éltébe a Facebookon keresztül kaphatunk bővebb betekintést:

https://www.facebook.com/profile.php?id=61563546839697